Elfogynak a szavaim. Pedig nekem a szó, a beszéd, az írás a szelep. Évek óta egyre beljebb vonulok a szeretteim, szeretnivalóim és egyre fogyatkozó tárgyaim mentális bunkerébe. Az elmúlt lassan másfél évtized arról szólt, minél inkább úgy alakítsam az életemet, hogy ne fájjon minden reggel kinyitni a szemem és retteneteket látni. Rajongásig szeretett munka, otthoni, alkotás, kézzel, fejjel, szóval, gyerekek, kutyák, növények. Kert, kuckós szobák.
De ez mind kevés, ha kidugom a fejem. 50 éve nyomják a vészcsengőt tudósok és aktivisták, hogy a földi életünk veszélyben. Több mint 10 éve nyomjuk sokan a vészcsengőt, hogy a társadalmunk zsákutcába rohan, az oligarcháinkkal, a semmibe vett oktatással, tudással, egészségünkkel. Két éve tombol egy kis pusztulási előszelet jelző világjárvány, amiről rengetegen hazudják maguknak, hogy nem kell komolyan venni. És ma a szomszéd országban újra ártatlan embereket ölnek bombák.
Hogy lehet ezt kibírni?
Fogalmam sincs, de áruljátok el. Én ütni, rúgni szeretnék, és megrázni mindenkit, aki inkább a saját kis hazugságai bunkerét csinosítgatja. Aki szerint ráadásul a hazai kormányzat jót akar.
Hát persze. Mindig is Ukrajna mellett álltunk. Ja nem, az oroszokat szolgáltuk. 1984 után 40 évvel mi lesz velünk? Hol állunk majd? Csak két év…
Nekünk, aha, a legfontosabb a család. Ja persze, ezért nézzük levegőnek a szülőket, pedagógusokat minden alkalommal, amikor a gyerekek, az oktatás érdekében megszólalnak. És a kampánydal egy primitív műdal, ami arról szól, hogy bár tönkrement a családom de sebaj, ott a következő használható nő a közelben, vetkőzzön. És a családos, mutiba-női-miniszterünk-is-van lepötyögi zongorán.
Nincs illúzióm, minden kormány tesz olyat, ami valakinek, mondjuk nekem, nem tetszik. Már régen, huszonévesen megértettem és megtanultam, tudományos ismeretekkel és gondolkodással alátámasztva, hogy érdekek mindig sérülnek, értékrendek csattannak, emberek vezette kormányok hibáznak. Nincs ezzel bajom. Minden hiba javítható. Ha vétlen, véletlen.
És nem, nem gondolom, hogy két politikus van csak az országban, aki irányíthatna, de tény, hogy ha ezt mantrázzuk, akkor sokan lesznek, akik szerint ha az egyiket elfogadhatatlannak tartod akkor a másikat akarod. Akarja a fene. Csak egy kis fellélegzést, egy kis emberi hangot, egy kis valódi és nem szájbetömős, hazudott reményt szeretnék. És nem egyik vagy másik oldallal van bajom.
Az aljas, számító hatalomvággyal van. Ami azt hazudja, hogy neked teszek jót, csak ehhez erősnek, gazdagnak kell lennünk, hogy segíthessünk neked. Hát ez a hazugság az, ami megmérgezte a Földet, szétfeszítette a társadalmunkat, és jogalkotó túlhatalommal papíron törvényessé tette az erkölcstelent, az igazságtalant, az embertelent, a kegyetlent.
Most pedig bombáznak, karnyújtásnyira.
Én már nem bírok többet. Nem akarok teljesen bebábozódni, szeretném, ha körbenézhetnék a kutyáim, a gyerekek, a barátaim, kedves szomszédaim körén túlra, úgy, hogy ne kelljen bombáktól és gyűlölethullámtól rettegnem.
Megyek nem használt dolgokat válogatni, hogy szétosztogathassam. Feleslegesektől megszabadulni, hogy jobban elérjem, ami fontos, amire tényleg szükségem van. Megyek vetőmagokat szórni és kertet előkészíteni. Megyek a napsütésre, ami még nem öl meg. Még. Aztán hova meneküljek?
legyunkjol.wordpress.com 