Kis stressz jó, nagy stressz rossz! Nyugi, holnap túl leszel rajta!

Na, reméljük, ma már senki nem ment suliba! Gyönyörű a környéken az idő, csípős hideg van, de ragyogóan süt a nap, irány hát sétálni a barátaiddal, kosarazni vagy focizni a közelbe! De az is nagyszerű, ha egy kisebb erdei túrára szánjátok rá magatokat. Semmi sem olyan megnyugtató, mint az örökké változó, élő, mégis adott pillanatban megnyugtatóan mozdulatlan téli erdő. Ha még nem találtad ki, mivel tereld el délután a figyelmed a holnapi napról, ebéd után még mehetsz! Ha máshova nem, a közeli parkba, vagy ha itt élsz a közelemben, akkor Wekerletelep platánsora télen is csodaszép!

Szabó Gábor fotója

És még egyszer gondoljuk át, mit készíts elő holnapra? Itt a keddi bejegyzésben a lista, részletesen, mit, miért úgy készíts össze! De innen le is töltheted a rövidített és kiegészített ellenőrzőlistát, amit egy sorstársad, Tomka állított össze, és végigpipálgathatod magadnak.

Azt már le sem merjük írni, hogy ugye már tegnap sem tanultál, ma meg eszedbe sem jut? Nem számít, hogy anyukád vagy a biosztanár mindig tanult az utolsó pillanatig! Rosszul tették. Leírtuk, miért. Meg azt is, mit csinálj helyette. És van még mindig pár fontos jó tanácsunk.

Igen, a vizsgákra illik rendesen felöltözni, de ezen az írásbelin sokkal fontosabb szempontot vegyél elsősorban figyelembe. Öltözz kényelmesen, rétegesen! És a maszkok közül is válassz ki egy biztonságos és az arcodhoz jól illőt, és rakj el tartalékot is! A maszk elsősorban téged véd, de a többieket is. Mostanra már biztosan megszoktad a viselését. És egyébként is, akár építőmérnöknek, akár orvosnak készülsz, évtizedekig fogod viselni munkához is, és még senki nem halt ebbe bele. De a ruháid és a cipőid ne újak, hanem kényelmesek legyenek. Megvagy minden előkészülettel. Nagyon jó, irány a séta/ foci/ sütiző!

Na, minden rendben? Nagyon helyes! Bár a várakozás idegőrlő lehet. Ha aggódni kezdenél, ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad! Javaslunk pár technikát! Pontosabban hármat:

  • Fújd el a rossz érzéseidet!
  • Összpontosíts a legfontosabbakra!
  • Engedd el a téged korlátozó gondolataidat!

Fújd el a rossz érzéseidet!

Félsz, szorongsz, izgulsz nagyon? Képzelj el egy gyertyát, aminek az elfújása teljesíti a kivánságaidat, mint a szülinapi gyertyák! Képzeld el, hogy éreznéd jól magad? Már jól vagy, nem idegeskedsz. Nem aggódsz. Vegyél egy nagy levegőt, és hatalmas erővel fújd ki magadból a zavaró érzéseket, amik most nyomasztanak! Fújd el a gyertyát, hogy jobban legyél!

Aztán gyere vissza ide, a mostba! Ülj le, és nézz körül, érzékeld a saját valóságodat! Vedd számba az illatokat, a látványt, az érzékelhető dolgokat!

  • Mondj egy ízt, amit a szádban érzel!
  • Mondj két illatot, amit érzel magadon, körülötted!
  • Sorolj fel három hangot, amit érzékelsz, ha figyeled a téged körülvevő zajokat!
  • Érints meg négy dolgot, ami veled, rajtad, a közeledben van!
  • Keress 5 olyan tárgyat, amin megtalálod a piros színt!

Megvannak? Nagyon jó! Itt vagy, ez a valóság! Élvezd ki, most pihenhetsz, játszhatsz, olvashatsz, aludhatsz, fecserészhetsz, hát tedd!

Összpontosíts a legfontosabbakra!

Örülünk hogy jobban vagy! Ha szeretnél még valamivel készülni holnapra, adunk neked egy kis segítséget. Készítettünk egy képet. A lámpa a fontos dolgokra világít, amire érdemes koncentrálnod a holnapi másfél órában. Te biztosan tudod, mik ezek.

Mi a gyerekeinknek sokszor elmondtuk. Ha neked nem volt ilyen segítséged, mondunk néhány tippet!

  • Lehet hogy nehézséget okoz neked hogy koncentrálj, ezért sokszor hibázol, mert felszínesen olvasod el a feladatot, a kérdést. Használd bátran a színes ceruzáidat! A leglényegesebb részét húzd alá vagy karikázd be a kérdésnek. A lámpa fókuszába írd: lényeg kiemelése.
  • Ha általában igen lassan, megfontoltan csinálsz mindent, tudod, hogy ez most hátrány. Mert nagyon kevés az idő. Biztosan sokat mondták, hogy koncentrálj és próbálj tempósabban írni. A lámpa fókuszába elég ennyit írni: Igyekezzek!
  • Ha mindened a verseny és imádsz első lenni, és a kapkodásod sokszor félrevisz, biztosan sokféleképpen próbáltad már visszafogni magad, a lényeget megkeresni, és újra ellenőrizni, hogy pontosan érted-e a kérdést. A te barátod is a színes cerka, karikázd be a fontos kulcsszavakat! A lámpa fókuszába kerülthet: Figyelem és önellenőrzés!
  • Biztosan már a könyöködön jön ki, de mi Krisztával mindketten folyton mantrázzuk: a magyar tesztlapot kezd a végén a fogalmazással, mert sok pontot ér és azt biztosan meg tudod írni. Utána csináld az elől lévő, kevesebb pontot érő és szerencsét is igénylő feladatokat. Mert nem biztos, hogy eszedbe jut a mondás, amire gondoltak, például. A matek pedig éppen az ellenkezője: gondosan, figyelmesen és türelmesen előbb oldjad meg az első 4-5-6 feladatot, hiszen ezek számolási rutint és begyakorlott alaptudásokat mérnek! Itt ne nagyon hibázz, sok pont múlik ezen! És semmit nem jelent, ha a végén van olyan feladat, amiről gőzöd sincs. Attól még írhatsz akár 45 pontosat is! Szóval a fókuszba, ha hajlamos vagy elfelejteni: magyar hátulról, matek elölről!
  • Tudod, belőled nincs több az egész univerzumban. Sose volt és nem is lesz olyan, mint te. Egyedi vagy, egyedi adottságokkal. Biztosan van, amit csak neked érdemes úgy csinálni, ahogy kitaláltad, ha volt segítséged. Azt a csak neked szóló jó tanácsot is, amit kaptál, írd a lámpa fényébe! (De kérlek, még ne buktass le, ha azt mondtam, valamelyik feladattípust kihagyhatod! Majd ha kiderül, milyen szuper jót írtál, meséld el a szüleidnek a nyerő stratégiádat!) Ha nem kaptál ilyet, nem baj, írd oda magadnak, hogy “ahogy nekem legkönnyebb”! Vagy hogy “használjam a józan eszemet”! Hidd el, segít! A mi gyerekeink pedig bátran írják azt, amit javasoltunk. Az első 6 feladat a fontos a mateknál, a többi ráér, ha marad időm! Vagy el sem olvasom a százalékos feladatokat! Bízz magadban!
Jamie, Sajó és a csodalámpa

Na most gondold át, amikre neked koncentrálnod kell, és egy-egy emlékeztető szót írj magadnaka lámpa fénykörébe! Hagyd bátran elől az asztalodon, de bele is teheted a tolltartódba, hogy a vizsgára menet ránézhess. Erre összpontosíts! Nem, nem nézünk ovisnak a képpel. Csak a következő feladathoz jó tipp van még rajta! Ide kattintva letöltheted a csodalámpa képet. Nyugi, nincs rajta Jamie és Sajó, csak a lámpa és a fényköre. De rajzolhatsz magadnak is egy lámpát és egy kört, és beleírhatod, mit szeretnél a gondolataid fókuszába helyezni!

Engedd el a téged korlátozó gondolataidat!

A képen Jamie szerepel a csodalámpájával, amit már használtunk, Sajó nevű kutyájával. Ő még többet segíthet neked! Ha van a családban állatotok, simogasd, játsz vele, és vigyétek el egy nagyot sétálni! Ha nincs kutyátok vagy póráz a cicádra, akkor a szomszédnak is felajánlhatod, örülni fog a váratlan séta-ajánlatnak!

De várj!

Előtte ülj le, és gondold végig a téged korlátozó gondolataidat. Azt, ami most zavar, és amiről tudod, hogy sokszor akaszt meg egy feladat elkezdése során.

Ilyeneket, mint hogy úgysem fog eszembe jutni a megfelelő szólás-mondás, vagy hogy inkább nem írom le ezt a megoldást, mert túl könnyűnek tűnik, biztos nem ez a jó, és hasonlókat.

Vegyél elő kis post-iteket,vagy vágj darabokra egy régi füzetlapot, és minden egyes ilyen gondolatodat egy-egy külön kis lapra írd fel!

Mind megvan, ami akadályoz?

Helyes! Keress egy régi borítékot akár, de lehet egy szép színes is vagy éppen bűnronda, amelyikhez kedved van. Tedd bele a cetlijeidet, a téged akadályozó gondolatokat, és ragaszd le. Aztán irány a kutyasétáltatás vagy a barátnős sütizés!

És már csak egy teendőd maradt.

Dobd ki egy útba eső kukába! Nem kellenek ezek neked! Ugye!

És végül még pár praktikus tanács holnapra:

  • Több iskola meghatározta az érkezés határidejét, de érdemes legalább 30 perccel a vizsga előtt érkezni. Tehát fél 10-re. Így számoljatok, ha véletlenül távolabbi iskolában írod.
  • Nem a neved, hanem az oktatási azonosítód alapján keresd a faliújságon vagy kérdezd a segítő tanárokat, ha nem találod a termed!
  • Készítsd ki az asztalra az írószereidet, az órát, az innivalód és nyisd ki az ennivalós dobozod!
  • A magyar megírása után állj fel, menj ki a mosdóba! Mozgasd meg a nyakad, fejkörzés, kar és vállkörzés, hajolgass párat! Ha fáradtnak érzed magad, igyál vizet, ugrálj jó párat a folyosón, és akár mosd meg az arcod!
  • És nyugi! Ez csak két dolgozat, semmi több!

Kedves szülők!

A gyereked most nagyon sérülékeny, még ha nem is látod rajtad. Egyetlen dolognak van most itt az ideje: a feltétel nélküli szereteté. Bízz és higyj benne. Öleld meg elválás előtt, az iskola bejáratánál, hiszen te nem mehetsz be. Mondd meg neki, hogy szereted, és ezen semmit nem változtat, bárhogyan sikerül a felvételije.

És ne, ne kérdezgesd, hogy átismételte-e a ragozásokat, megnézte-e a geometria feladatokat! Ne most nevelj, most adj biztonságérzetet és szeretet. Szóljon erről az egész hétvégétek.

Nathan Anderson fotója, unsplash.com

Az idei jó tanácsaink eddig:

Kedd: https://legyunkjol.wordpress.com/2022/01/18/kozepiskolai-felveteli-mit-vigyen-magaval/

Szerda: https://legyunkjol.wordpress.com/2022/01/19/harom-ketto-egy-felveteli/

Csütörtök: https://legyunkjol.wordpress.com/2022/01/20/szuneted-van-lazits-csak-holnaputan-lesz-a-felveteli/

A régebbiek a szövegen belüli linkekkel vagy a https://legyunkjol.wordpress.com/category/velunk-lehet/virtualiskola/ kategóriában érhetőek el. Olvasgassatok, ha még csak fontolgatjátok jövőre vagy két év múlva a felvételit! Köszönjük: Ági és Kriszta

PS:

És ahogy terveztük, és tettük már, mi magunk is kitöltjük mindkét 8.-os feladatlapot és bátorítunk benneteket is, kedves szülők! Van kedved kipróbálni, mi vár a gyerekedre? Jelentkezz a szülőcsoportunkban, ennél a posztnál!

PS 2:

És még egyszer írjuk az időpontokat, mert semmi gond ha a gyerek karanténban, csak jelezd az iskolában, és megírhatja jövő héten vagy utána!

A legfontosabb időpontok:

Központi középiskola felvételik időpontja: 2022. január 22. szombat 10.00 órától

Pótfelvételi: 2022. január 29. szombat

Pót-pót felvételi: 2022. február 4. szombat

És elértek minket, ha szeretnétek:

Egri Krisztina egri.krisztina.vl@gmail.com

Herpainé Márkus Ágnes markusagi kukac gmail.com

Velünk lehet

Virtuáliskola

Kispesti Szülők Csoportja

Hozzászólás