Azt hiszem, valamennyire ismerem magam. Mondjuk hogy elég jól, pont elég jól ahhoz, hogy barátságban legyek magammal. Meg emiatt másokkal is, de ez egy másik téma. És azt is tudom, hogy a változások nem egyik napról a másikra történnek. Illetve de. Szóval folyamatok, de amikor megérnek, van olyan, hogy kimondom: MOST. Jó, ez a fejemben sokkal jobban hangzott! 🙂 De annyira nem bonyolult, elmagyarázom.
Az éveim számának növekedésével a feldolgozott és magamba épített tapasztalataim köre is jókorára bővült. Emlékszem, milyen vehemens voltam kamaszként, milyen elképesztő kirobbanásaim voltak fiatal felnőttként, és szeretem a régi énemet, de örülök annak, hogy mára már tudom magam visszafogni. Jól van na, aki évtizedek óta ismer, tudja, hogy a dinamizmusom mérséklődött. Tényleg! De hát ugye mihez képest…
Szóval változom. És ez jó. Mit jó, nagyszerű. Élvezem. Szeretem a változást, számomra ez jelenti az életet. És jól is tűröm, sőt, a bizonytalanságot is. Bár most ebből kicsit már nekem is sok, de még bírom. Csak sokkal jobban kimerít, több töltődésre van szükségem, mint általában. Aminek a fő forrását a szeretteim nyújtják és az a közeg, amit magunknak teremtettünk.
54. évemben járok. Anyukám és a korosztálya ilyenkor már vágta a centit a nyugdíjára. Én azon gondolkodom, képes vagyok-e egy újabb karrierfordulóra, van-e még bennem elég lendület, hogy új vállalkozást indítsak, vagy újraélesszem, amit a tavaszi váratlan események és a koronavírus járvány megakasztott. És van-e elég erőm közben többet tenni magamért, az egészségemért.
De most hétvégén nem kérdések merültek fel. Eljutottam egy pontra. És ettől minden másképpen lesz. Azaz: van.
Nem azt mondtam, hogy hétfőtől nem eszem semmiféle állati dolgot, hanem már benne voltam, napok óta, de mostanra megérett.
Nem azt mondom, hogy mostantól nem lesz mások határideje fontos számomra, hanem mérlegelek, és elsődlegesen magamhoz igazítom a saját életem. Akinek szüksége van rám, megvár.
Nem azt mondom, hogy nem kezdek új dologba. Ez úgysem lehetséges, magamat ismerve. De nem pörgök ezen. Tudom, ki fog alakulni sok minden, és abban alakítom majd a sorsomat. Szeretem az online is működő dolgokat, nem fogok szenvedni tőlük, mint sokan a környezetemben.
Lehet hogy még mindig nagyon homályosan fogalmazok. Pedig igyekszem, de tényleg!
Van pár dolog az életemben, amit szeretnék, amin változtatnék, amit fontosnak tartok. Nem szokásom sodródni az árral, jobb szeretem én irányítani a dolgok folyását. Sok energiát tolok bele és emiatt úgy is élem meg, hogy sikerül, akkor is, amikor szembe megy velem a világ. És mivel sose elégszem meg azzal, ha nem tudom, nem értem, amit látok, hallok, megélek, mindig rengeteget tanulok. Az eseményekből, mások döntéseiből, a sajátjaimból, írásokból, előadásokból. Én nem vagyok egy iskolában tanulós darab, bár vannak diplomáim, de az iskolarendszer, az akadémiai közeg nem nekem való. Bár imádok tanulni és tanítani, de a keretek nem kellenek. A magamé kell. És értek is azokhoz a dolgokhoz, amik eléggé érdekel ahhoz, hogy megtanuljam őket. Elméletben és gyakorlatban. Mindkettő kell nekem, együtt, amit sokan nem értenek. Mindegy, hogy a kárpitozás vagy a stratégiai tervezés, a csoportvezetés vagy a kertészkedés. A gyerekemet is hagytam, hagytuk így élni, és bár ez az iskolarendszerben kicsit nehezebb, de bevált. A héten megkapta a szép, bársonykötéses diplomáját. Remélem, csak az első ez. De ő sem ezt tudja, amiről papírja van. Sőt. Ő sem az életre készült eddig, hanem élt. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá. Nem a diplomára, az csak egy csinos papírdarab. Arra, amit, ahogy csinál.
Most ez még bonyolultabb és követhetetlen? Összegzek.
Amikor élek, na jó ez viccesen hangzik, szóval akkor élem át hogy élek, amikor észreveszem ami bennem, velem és körülöttem történik, és megértem. Hogy sikerült, onnan tudom, hogy változtatni vagyok képes rajta. A hangulatomon, az egészségi állapotomon, a kapcsolataimon, az életmódomon. Uralni vagyok képes, a szó egészen nemes értelmében.
De ez nem úgy megy, hogy eldöntöm, hogy holnaptól nem eszem semmit, ami állatokból van vagy hétfőtől jobban élek. Ez úgy megy, hogy évek óta sok mindent megtapasztaltam, megtanultam. Élveztem vagy fájdalmat okozott. Addig jártam utána, beszélgettem másokkal, tanultam, kísérleteztem, míg sikerült rátalálni azokra az utakra, módokra, amik megnyugtatóan működnek, és elégedetté tesznek. A saját életem veszem a kezembe ilyenkor mindig, ami erőt ad. Akkor is, ha valami nem jó benne. Nem ez a lényeg. Nem az a fontos hogy minden tökéletes legyen, hanem az, hogy érezzem, rajtam áll, hogy egyre jobb és jobb legyen.
Nem hiszek abban, hogy egy egyszerű döntéssel meg tudjuk változtatni magunkat, az életünket, az életmódunkat, a kapcsolatainkat. Abban hiszek, hogy amikor valami nem jó, az zavarni kezd, és sok-sok tagadás, meg kellemetlenség és tájékozódás, próbálkozás után magam kezdek változni. Talán észre sem veszem. Ám egyszer csak kiderül, hogy minden összeállt. Már csak az kell, hogy a következő lépés előtt kimondjam, és tegyem, amit helyesnek éltem meg és érzek. És innentől is kell a kitartás, a szokásaim formálása, odafigyelni arra, hogy ne tegyem újra azt, ami nem volt jó, amiről tudom, hogy nekem nem jó. De a kezemben van a változás kulcsa és mozgatója. Mert már megtapasztaltam, hogy nekem ez a jó, és tudok is élni vele.
Ezért nem hiszek az iskolai tanulásban, ezért nem hiszek abban, ha valaki eldönti, hogy akkor ő most nagyot vált az életén. Láttam már arcokat, akik hagyományos magyar étrend rajongói, először kóstolni idegen konyhák fűszereit. Nem fognak máról holnapra váltani. Mert ez nem így megy. És nem csak az ételekkel. Mástól is fintorgunk néha, amikor először és váratlanul belekóstolunk.
A változást akkor tudom szeretni, és nem hiszem hogy ez csak rám igaz, ha jót kapok a változástól. Élményeket. Örömöt. Fejlődést. Lehetőségeket. Ha szeretem magam eléggé ahhoz, hogy hagyjam magam kísérletezni, próbálkozni. Ha a változás nem rémisztő kényszer, hanem esély. Esély jobban lenni és jobbá válni. Azt hiszem, ezért imádom annyira a változást. Szóval mostantól sok minden másképpen van, de nem azért, mert ma így keltem fel. Hanem azért, amiket az elmúlt hónapokban megéltem, megszenvedtem és kigyúrtam.
Kalandra fel!
legyunkjol.wordpress.com 