Számot vetek

Igen. Olyan, mintha ez az egész évem erről szólna. Rengeteg helyzet, amit ki, át és újra kell értékelnem. Néha fáj, van, hogy újra és újra ugyanarra jutok, amit most már nem hagyhatok figyelmen kívül. Több mint 50 évet megélve életem tudatos időszakában sok tanulságot hordoz, és szerencsére, nagyon fontos, általam pozitívnak megélt tapasztalatra építve tudom újraindítani, vagy csak megerősíteni, amit szükségesnek érzek.

Ehhez idő kell. A nyár erre csodálatos lehetőségeket kínál. Amit idén ki is használtam. Úgy érzem, jól. Átgondoltam, milyen magokat érdemes még elszórnom a kertben, és a nyarat a feltöltődés mellett arra szántam, hogy újraalapozzak pár dolgot.

Könnygáz a még gondolkodó bátrakra

Tombol bennem az elkeseredett tehetetlenség. És újraélem életem egyik rémes élményét.

A gyerekem életének első találkozása az igazságszolgáltatással 10 éve történt. Az egyetemfoglalások idején az egyik aluljáróban elbontották azokat a kordonokat, amelyeket kizárólag azért rakatott ki a város vezetése, hogy megakadályozzák a magukra hagyott, zömében pszichiátriai vagy szenvedélybeteg, adósságcsapdába került, magányos, utcán élő emberek fedett helyen alvását. És ezért elítélte őt a magyar bíróság. Az ügyvédeink előbb nem is értették, mi dolguk lehetne egy jogilag megalapozatlan és nyilvánvalóan abszurd váddal, miszerint a közvagyont tette volna tönkre a kordon elhúzásával.

Szerintem, az én értékrendem szerint a legnagyszerűbb és legfontosabb közvagyont építette: a közbizalmat. És a szolidaritást. És nem tudtam megóvni az akkor még kamasz gyerekemet az egyre terjeszkedő, aljas, öncélú hatalomtól. Sose fogom magamnak megbocsátani, hogy nem sikerült, azok után, hogy autonóm, másokra is figyelő, felelős demokratának neveltem.

3P PánikPrevenciós Program középiskolai felvételihez

Újra is újra ugyanaz történik, minden évben… Kétségbeesett szülők írnak rám ilyentájt, hogy mégsem vették fel a gyereket egyetlen középiskolába sem, pedig jó tanuló… De ez nem a jótanulóságról szól, és könnyedén kivédhető… Hogy ezt neked senki nem magyarázta el, mert a szülők vagy pánikolnak, vagy legyintenek az egész felvételisdire? Hát ja…

Vagy te is szeretsz pánikba esni, vakrepülni és a gyerekedet elbizonytalanítani?

Nyilván nem, és mi mindenben segítünk, hogy ne legyen a középiskolába készülés szenvedés, családi csatatér és kimeríthetetlen kudarcforrás. Idén minden gyereket, akinek a családját segítettem ebben a folyamatban, oda vettek fel, ahova menni szeretett volna. Nem, nem kivételes zsenik. Nem, nem mázlisták: hanem bíztak a közösen kidolgozott tervünkben.

És kivétel nélkül mindenkinél működött. Mert nem egyentervek. Mindenkié testreszabott volt.

Te is szeretnél inkább viharkabátban állni a (vér)zivataros időkben (bocsi), kezedben egy megbízható és kivitelezhető tervvel, vakrepülés helyett?

Sikertörténetek és kudarcok – a kistesó

Elképesztően sok szívmelengető élményem van a kamaszokkal és a családjaikkal való munkám során.

Igen, a családjaikkal is dolgozom. Nem matekot tanítok, hanem a gyerekeket fejlesztem és a családjukat támogatom. Hogyan másképpen jutnánk előbbre egy kamasszal? Ha nem tudjuk illeszteni az elvárásainkat, eleve kudarcra ítéltettünk. És ha éppen abban tudunk segíteni nekik, amiben magukra maradtak, akkor csodák történnek. Sok. Naponta. Bár néha rettenetesen kimerítő, de ez tölt újra. Mesélek párat, jó?

Citromos-korianderes gombócleves (teljes értékű, csak növényből)

Igen, ahogy ígértem, átalakítottam nutritáriánus (teljes értékű növényi) étrenden élők számára is ehetőre régi kedvencemet, ezt a csodálatos levest.

Mondtam már hogy imádom a koriandert?

Hát még citrommal és levesben!

Jó, írom már, és azt hiszem, megvan az új húsvéti ünnepi ételeink csúcspontja!

Nem jó kép, de legalább minden finom volt!
A korianderes gombócleves balra lent, mellette a mustáros-almaecetes-lilahagymás krupmlisaláta,
középső “sorban” a sült gyökérzöldségek, főleg cékla, a váza túloldalán tormás reteksaláta,
fent tabuleh-féle bulgurból és egy kis klasszikus: franciasaláta, veganizálva.

Középiskolai felvételire felkészítő szülőknek, mert talán nektek kell igazán!

Igen, mert úgy látjuk, sokkal inkább nektek kell előbb, csak aztán a gyerekeknek…
Tegnap pont egy olyan ismerőssel beszélgettem, akinek huszonéves a legnagyobb gyereke. Azt mondja, nem foglalkozott akkor az ő középiskolai felvételijével, de a kisebb gyerekeivel vért izzad mostanában. Én is megerősíthetem ezt. Amikor jó pár éve elkezdtem újra kamaszokkal dolgozni, és középiskolai felvételire felkészíteni a családjaikat, a szüleiket, ja és persze, őket is (igen, ebben a sorrendben!) akkor döbbentem rá erre. Nagyon kotorászni kellett az emlékeimben a saját gyerekem 2011-es felvételizéséről. Mert számunkra ez csupán egy adminisztratív lépés volt. Bár emlékszem, elvittem a suliba megírni, mert amilyen szétszórt volt, láttam rá esélyt, hogy nem ér oda időben.
De ennyi.
Most sok minden tényleg másképpen van.
De kell-e, lehet-e, érdemes-e ilyen lazán venni ma is, vagy szól tényleg érdemi érv amellett, hogy készüljetek rá, külső segítséggel? Ha igen, akkor milyen lehet a jó segítség? Mi mit tartunk jónak, mit ajánlunk, és miért? Mi hogyan csináljuk, és miért pont úgy?

Karma? Hát csak csináld!

Az elmúlt pár év rettenetei nagyon megviseltek. A tehetetlenség az, ami nap mint nap padlóra próbál küldeni. De kicselezem, mert annyi sok mentális bunkerem van, hogy valamelyik mindig segít a túlélésben és a kimozdulásban. Ha nem a gyerekek, akkor a kötés, ha nem a kutyák, akkor a környezetem alakítása, a kerttől a kárpitozásig, ha nem a családom, akkor az írás, szóval szinte bármi. És ha már család…

Napok óta azon kattogok, mekkora mázlista vagyok. Közben rá kellett jönnöm: ez nem mázli. Minden, amit tettem, oka a mostani helyzetnek. És büszke vagyok erre, nagyon.

Agylovag küldetés indul!

Veled is előfordult már, hogy olvasod, olvasod, olvasod a tankönyv szövegét, a ceruzád végét egy hód sem trancsírozhatta volna jobban szét, de még mindig fogalmad sincs, miről van szó?

Andrissal folyton. Utálta ezt, bár legalább most nem a körmét rágta.

Nagyot sóhajtott, és újrakezdte:

Szülőtámogató beszélgetések – Velünk lehet!

Kértétek, megcsináljuk 🙂

Jöhettek élőben és becsatlakozhattok akár online is.

Egyelőre próbaüzem csak áprilisban!

Lenyom minket a mesterséges intelligencia?

Gyakran találkozom olyan szülőkkel, akik teljesen korlátozzák a kamaszaik internethasználatát, vagy akár megfosztják őket a mobiltelefonjuktól. És persze, látom a gyerekeken, hogy sokat van a kezükben a mobiljuk. De valahogy az az érzésem, hogy a nagyon is érthető szülői aggodalom és bizonytalanság olyan megoldásokat szül, amivel a sokkal többet ártunk, mint használunk. A korlátozásokkal csak a családi közhangulatot tesszük tönkre, a gyerekkel való kapcsolatunkat, a gyerek tanulási motivációit is romboljuk, miközben nem értjük, miért is olyan nehéz neki a tanulás és a gondolkodás.

Andrea de Santis fotója. Forrás: unsplash.com

Sőt, megkockáztatom: sose gondoltunk bele, hogyan tesszük ezzel a jelen és a jövő analfabétájává a gyerekünket, merő jó szándékból.

Hogy érthető legyen a mondandóm, kezdjük onnan, hogy mennyit értesz a digitális, hálózatosodott világból? Nem szégyen, döbbenetes válaszokat szoktam kapni nagyon okos, nagyon képzett emberektől is.

Csak arra kérlek, gondold át ezt!